PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2014. november 29., szombat

Így változott a jótállás

Így változott a jótállás

 By , on November 30nd, 2014
 
 Részben bővült részben csökkent a jótállásra jogosult termékek létszáma.
Márciusban fogadtak el egy kormányrendeletet erre vonatkozóan, mely 2014. szeptember 15-től lépett életbe.Az új törvény alapján a tíz ezer forint alatti termékekre nem fog jótállás vonatkozni.


  A kötelez jótállással rendelkező termékek listájára új árucikkek is felkerültek, ilyenek például a 10.000 forint feletti napszemüvegek, elektromos biciklik és rollerek, quadok és motoros vízi járművek.

 Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felhívja a figyelmet, hogy a jótállás nemcsak jogszabályokon, de szerződéseken is alapulhat, vagyis az eladók önként vállalhatnak jótállást a listán nem szereplő termékekre is.

 Jótállás érvényesítése a fogyasztóvédelemnél:

 A fogyasztóvédelem alapvető célja a fogyasztónak a gyártóval, szolgáltatóval, illetve a forgalmazóval szembeni érdekérvényesítésének biztosítása.

 Hogyan történik a fogyasztói igény érvényesítése?

 
 Az igények érvényesítése a fogyasztóvédelmi intézményrendszeren és az igazságszolgáltatáson keresztül történik.
 
 A fogyasztói szerződések keretében érvényesített szavatossági és jótállási igények intézése:

 Hol kell benyújtani a szavatossági igényt?
 
 A szavatossági igényt annál a kereskedőnél kell bejelenteni, amelytől a fogyasztó a terméket vásárolta. A forgalmazó köteles a szerződés megkötését bizonyítottnak tekinteni, ha a fogyasztó bemutatja az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot (számla, nyugta).

 A szavatossági igény bejelentésekor a kereskedő köteles jegyzőkönyvet felvenni.
 A jegyzőkönyv másolatát a fogyasztónak át kell adni. Ha a forgalmazó a fogyasztó igényének teljesítésekor nem tud nyilatkozni, álláspontját legkésőbb 3 munkanapon belül köteles közölni a fogyasztóval. Ha a jegyzőkönyv felvételére sem került sor, akkor azt a területileg illetékes felügyelőség felé kell jelezni.
 
 Mikor indokolt a békéltető testülethez fordulni?


 Ha arról szól a vita, hogy a meghibásodás rendeltetésszerű vagy rendeltetésellenes használat eredményeképpen keletkezett-e, az illetékes békéltető testületnél indokolt elkezdeni a vitarendezést.
 
 A fogyasztó kérheti a termék kijavítását vagy kicserélését, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a forgalmazónak a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne.
 Ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a forgalmazó a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének nem tud megfelelő határidőn belül, jelentős kényelmetlenség okozása nélkül eleget tenni – választása szerint – megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

 Kötelező jótállás
 

Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozóan 1 éves kötelező jótállás vállalását írja elő a jogszabály.
 
 Mivel lehet a jótállási igényt érvényesíteni?

 
 A fogyasztó jótállási igényét jótállási jeggyel érvényesítheti. A jótállási jegyet a forgalmazó a fogyasztási cikkel együtt, a szolgáltatást nyújtó vállalkozó pedig a szolgáltatás díjának átvételekor, legkésőbb azonban a termék fogyasztó részére történő átadásakor köteles a fogyasztó részére – annak külön kérése nélkül – átadni.

 Jótállás alapján a fogyasztó ugyanazon jogokat érvényesítheti, mint a szavatosság körében, szolgáltatás esetén kicserélés helyett a munka újbóli elvégzése kérhető. A kijavítás során a fogyasztási cikkbe csak új alkatrész építhető be.
 
 Mely esetben lehet kérni a vásárolt termék cseréjét?

 
 Ha a fogyasztó a termék meghibásodása miatt annak megvásárlásától számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a forgalmazó köteles a fogyasztási cikket kicserélni.

 Panasz esetén hova lehet fordulni?

 
 A fogyasztó panaszbejelentése alapján az illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőség indít eljárást.

 Intézkedésként jellemzően a jogsértő állapot megszüntetését célzó, kötelezést tartalmazó határozat kiadására kerül sor, szankcióként fogyasztóvédelmi bírság kiszabására van lehetőség.
 

Békéltető testület
 
 A békéltető testület ingyenesen igénybe vehető és az ország egész területén hozzáférhető vitarendezési fórum, a megyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamara mellett működő független testület. Hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a vállalkozás közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.
 
 A békéltető testület eljárásának célja a fogyasztó és a gazdálkodó szervezet közötti vitás ügy (fogyasztói jogvita) egyezségen alapuló rendezésének megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében.

 A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság területi szervei:
 

 Budapest Főváros Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 1052 Budapest, Városház u. 7.

 Pest Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 1052 Budapest, Városház u. 7.

 Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 32.

 Baranya Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyel
 Cím: 7623 Pécs, Szabadság u. 7.

 Békés Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 5600 Békéscsaba, Szarvasi út 107.
 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím:3526 Miskolc, Blaskovics u. 24.

 Csongrád Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 6721 Szeged, Tisza L. krt. 11. – 2011.04.01-től

 Fejér Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14.

 Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 9022 Győr, Türr István u. 1.

 Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 4024 Debrecen, Szent Anna u. 36.

 Heves Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 3300 Eger, Kossuth Lajos u. 9.

 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 5000 Szolnok, Ady Endre út 35-37.

 Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 4.

 Nógrád Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelem- Felügyelőség
 Cím: 3100 Salgótarján, Mérleg út 2.

 Somogy Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.
 
 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal

 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 4400 Nyíregyháza, Hatzel tér 10.

 Tolna Megye Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 7100 Szekszárd, Szt. István tér 11-13.

 Vas Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 9700 Szombathely, Széll Kálmán u. 31-33.

 Veszprém Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Cím: 8200 Veszprém, Megyeház tér 1.

 Zala Megyei Kormányhivatal
 Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
 Felügyelőség-vezető: Dr. Molnár Sándor
 Cím: 8900 Zalaegerszeg, Göcseji út 24.



A cikk forrása: