PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. március 25., szerda

“Kis népszámlálást” tartanak 2016-ban Magyarországon

“Kis népszámlálást” tartanak 2016-ban Magyarországon

A népesség és a lakások tíz százalékára kiterjedő, “kis népszámlálást”, mikrocenzust tartanak 2016 októberében Magyarországon az Országgyűlési keddi döntése értelmében.
A képviselők 142 kormánypárti, jobbikos és LMP-s igen szavazattal, 5 független nem ellenében és 30 szocialista és független tartózkodás mellett fogadták el Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter erre vonatkozó javaslatát.
A kormány célja, hogy a 2011-es előző és a 2021-ben esedékes következő népszámlálás félidejében – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) segítségével – felmérje az elmúlt öt évben bekövetkezett változásokat annak érdekében, hogy a döntések előkészítéséhez és hatásainak méréséhez megbízható, időszerű adatok álljanak rendelkezésre.
A “kis népszámlálás” mintája a lakások és a népesség 10 százalékára terjed majd ki, így átfogó képet adhat a népesség nagyságáról, kor-, nem-, családi állapot, nemzetiség szerinti összetételéről, iskolázottságáról, foglalkoztatásáról, a lakáskörülményekről, a háztartások és a családok jellemzőiről, a 2011-es népszámlálás óta eltelt változásokról.
A törvény a mintába kijelölteknek anonimitást biztosít és kötelező adatszolgáltatást ír elő, kivéve az egészségi állapotra, fogyatékosságra, nemzetiségre, anyanyelvre és a családi, baráti közösségben beszélt nyelvre vonatkozó kérdéseket, amelyek megválaszolása önkéntes. Az összegyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók.

“A “kis népszámlálás” mintája a lakások és a népesség 10 százalékára terjed majd ki.”

A mikrocenzus során össze kell írni a mintába kiválasztott valamennyi lakott, üres vagy nem lakás céljára használt lakást, a lakott üdülőket, a lakott egyéb lakóegységeket és a közösségi éjszakai elhelyezést nyújtó intézeteket, valamint az ezekben élő embereket. Utóbbiak közül az összeírt lakásban, intézetben életvitelszerűen élő magyar állampolgárokat, beleértve az átmenetileg külföldön tartózkodókat is, függetlenül attól, hogy be vannak-e jelentve adott címre; az összeírt lakásban, intézetben élő külföldi állampolgárokat, ha három hónapnál hosszabb ideig tartózkodnak Magyarország területén, valamint az érintett körbe tartozó lakásban, intézetben élő hontalanokat.
Az adatokat internetes önkitöltéssel, vagy számlálóbiztosok interjúival gyűjtik majd össze, az adatszolgáltatás módját a kérdezett választhatja meg.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2005-ben bonyolította le a legutóbbi mikrocenzust.
(MTI-fidesz.hu)