PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. július 28., kedd

2000 új, óvodai férőhely jön 64 településen

2000 új, óvodai férőhely jön 64 településen

Kétezerrel bővül az óvodai férőhelyek száma 2016 végéig mintegy 2,5 milliárd forintból – közölte a nemzetgazdasági miniszter egy szombati budapesti rendezvényen.
Varga Mihály elmondta, a következő hónapoktól 64 településen alakítanak ki újabb óvodai férőhelyeket, erről az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Belügyminisztériummal közösen döntöttek. Utalt arra, hogy szeptembertől kötelező lesz óvodába járatni a hároméves vagy annál idősebb gyereket, ezért új óvodai férőhelyekre lesz szükség.


A nemzetgazdasági miniszter szombaton a Családháló.hu online családi magazin és közösség rendezvényén azt mondta, intézkedéseivel a kormány, ahogy eddig, a jövőben is támogatja a családokat, és 2016-ban is a családok lesznek a legfontosabbak. A kormányzati gazdaságpolitika középpontjában 2010 óta a családok állnak, és az adópolitikában, a járulékrendszerben, a támogatáspolitikában szeretnének minél többet tenni értük – hangsúlyozta Varga Mihály.
A Családháló.hu honlap 2011 májusában indult el, akkor azt közölték, a portál célja a tájékoztatás mellett az, hogy olvasói segítségével „feltérképezze Magyarországot családbarát szempontból”.


Forrás : mno.hu
Szerző : MTI