PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. szeptember 22., kedd

Minimálbér – Így változnak a nettó fizetések 2016-ban

Minimálbér – Így változnak a nettó fizetések 2016-ban

Az Országgyűlés által elfogadott jövő évi adótörvények két fontos elemének, a személyi jövedelemadó-kulcs 16%-ról 15%-ra történő csökkentésének, valamint a két eltartott utáni családi adókedvezmény havi 20 ezer forintról 25 ezer forintra történő emelésének hatását vizsgáltuk négy különböző bruttó bérszint esetén.


Kalkuláltunk továbbá azzal, hogy az adózó jogosult-e családi adó- és járulékkedvezményre, ha igen, akkor egy, kettő, vagy három gyermek után. A számítások alapján megállapítható, hogy lesznek olyanok, akiknek jövőre a módosítások ellenére változatlan lesz a nettó fizetése, ugyanakkor lesznek, akiknek a bruttójuk egy százalékával, plusz ötezer forinttal nő a nettójuk. A minimálbér összege pedig ezek függvényében változhat 2016 évben.

A fizetéseket érintő adóváltozások

Az adózással összefüggő törvények módosításáról szóló elfogadott javaslat alapján az idei 16%-os mértékről jövőre 15%-ra csökken a személyi jövedelemadó kulcsa. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a bruttó bérünk egy százalékával emelkedik a nettó fizetésünk, mivel annyival kevesebbet vonnak belőle. Az adórendszer azonban ettől egy picit bonyolultabb, így azok, akik a különböző kedvezményekkel „lenulázzák” a személyi jövedelemadójukat, azok jövőre változatlan összegű munkabér jóváírást kapnak.
A kedvezőtlen demográfiai adatok javítását célzó intézkedésként bevezetett, majd tovább finomított családi adó- és járulékkedvezmény kiemelt haszonélvezői a három, vagy több gyermeket nevelő adózók. A népmozgalmi adatok és az első adóévek tapasztalatai azonban rámutattak, hogy sok családban nem csak a harmadik, hanem már a második gyermek megszületése is elmarad. Erre válaszul négy év alatt megduplázzák a kétgyermekesek kedvezményét, melynek első ötezer forintos lépcsője 2016-ban érvényesíthető. A jogosultak az eddigi havi 20 ezer forinttal szemben jövőre a két gyermek utáni kedvezmény eredményeképpen már havi 25 ezer forinttal magasabb nettóra számíthatnak.
A Magyar Nemzeti Bank és a Nemzetgazdasági Minisztérium számításai szerint a fenti két intézkedés hatására jövőre 121-122 milliárd forint marad a magyar családoknál.




Mit mutatnak a számok 150 ezres bruttó esetén?

A gyermektelen és az egy gyermekes adózók nettó bére a bruttó egy százalékával, ezerötszáz forinttal emelkedik jövőre. A kétgyermekesek ezen felül számolhatnak a családi kedvezményből adódó növekménnyel is, így az ő fizetésük 6 500 forinttal lesz magasabb. A három gyermekesektől a kedvezményeknek köszönhetően már idén sem vonnak személyi jövedelemadót, amit jövőre is le tudnak nullázni, így az ő fizetésük változatlan marad a következő évben.
300 ezer bruttónál mennyi marad?

A képlet hasonló az előző bérszintnél bemutatottakhoz, az első két csoportba tartozó adózók a bruttó bérük egy százalékának megfelelő összegű növekedésre számíthatnak. A két kedvezményre jogosító eltartottal rendelkezők nettója összesen nyolcezer forinttal lesz magasabb. A három gyermekesektől a családi adó-és járulékkedvezménynek köszönhetően idén is csak 1,5% munkaerő-piaci járulékot vonnak, ez jövőre sem lesz másképp, változatlan nettó mellett.

450 ezer és 600 ezer bruttó esetén a háromgyermekesek nettója is emelkedik

A következő két vizsgált bruttó bérszint esetén a gyermek nélküli és az egygyermekes adózók 4 500 forintos, illetve 6 000 forintos növekedést könyvelhetnek el jövőre. A kétgyermekeseknek ehhez még hozzájön a kedvezmény emeléséből adódó plusz ötezer forint. A három adó- és járulékkedvezményre jogosító eltartottal rendelkező adózók nettója is elmozdul ezeken a bérszinteken, köszönhetően annak, hogy a tőlük levont személyi jövedelemadóból a kedvezmények érvényesítése után is marad.
Forrás : minimalber.blog.hu