PÁLYÁZAT, ÁLLAMI TÁMOGATÁS, SZOCIÁLIS ELLÁTÁS, SEGÉLY, NYUGDÍJ, GYES, GYED, CSOK (SZOCPOL), CSALÁDI PÓTLÉK, VÁLLALKOZÁS, MUNKAHELY, LAKÁS, OTTHON, PÉNZÜGYI INFORMÁCIÓ

A legfrissebb pályázati lehetőségek, állami-, EU-s finanszírozású támogatások több kategóriában is. (napkollektor, napelem, hőszigetelés, nyílászáró, társasház, képzés)
Vissza nem térítendő állami támogatásokról, forrásokról kaphat tájékoztatást. Támogatások vállalkozásoknak, családoknak, iskoláknak, diákoknak. Szociális ellátások, segély, nyugdíj, gyes, gyed, csok (szocpol), családi pótlék.



2015. július 31., péntek

Januártól radikális változások jönnek az idősek támogatásában

Januártól radikális változások jönnek az idősek támogatásában

Bár a visszaélésekre hivatkozva az év elején már jelentősen megszigorította az egyedül élő időseknek támogatást adó házi segítségnyújtás igénybevételére vonatkozó feltételeket a kormány, jövő januártól újabb radikális változások várhatók: valamennyi gondozott idős ember gondozási szükségletét felül kell vizsgálni az év végéig.

Jó hír érkezett a családoknak!

Jó hír érkezett a családoknak!

A napokban megjelent a hír, hogy január elsejétől már csak olyan gyermek után lehet érvényesíteni a családi adókedvezményt, akinek adókártyája van. A kormány ebben a kérdésben további egyeztetéseket folytatott, majd megváltoztatták a döntésüket! 
Itt a hivatalos közlemény :

Augusztustól változik az egészségügyi alapellátás

Augusztustól változik az egészségügyi alapellátás

Augusztus 1-jén lép hatályba az egészségügyi alapellátási törvény, amely azt is rögzíti, hogy az alapellátás továbbra is önkormányzati feladat marad, az orvosok segítséget kapnak a praxisvásárláshoz, valamint kedvezményekkel ösztönzik a részvételt az állami szűrővizsgálatokon.

2015. július 30., csütörtök

Ezeket majdnem mindenki rosszul tudja a szabadság kiadásával kapcsolatban!

Ezeket majdnem mindenki rosszul tudja a szabadság kiadásával kapcsolatban!

Két, három vagy négy hét, esetleg több – mennyi szabadságot lehet nyáron kivenni?

Számos kérdés felvetődik ezzel kapcsolatban, például hogy mikor és ki dönthet a szabadságunkról – a kérdésekre megpróbáltak választ találni a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Nagyon friss telefonos információ – tényleg duplán jön a családi pótlék augusztusban!

Nagyon friss telefonos információ – tényleg duplán jön a családi pótlék augusztusban!

A kormányhivataltól szerzett legfrissebb információk szerint ( július 30. reggel!!!) valóban duplán érkezik augusztusban a CSALÁDI PÓTLÉK és a GYED is, sőt valószínűleg ezen kívül az összes családtámogatási ellátás is előbb jön , de erről nincs hivatalos információk, csak a CSALÁDI PÓTLÉKRÓL és a GYEDRŐL!

42 pályázat indult tehetséges magyar fiataloknak

42 pályázat indult tehetséges magyar fiataloknak

Kiírták a Nemzeti Tehetség Program pályázatait, a 2,8 milliárd forintos pályázati keretösszegű program célja, hogy a fiatalok tehetségük jellegének és szintjének megfelelő segítséget kapjanak képességük kibontakoztatásához és hasznosulásához – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Távfűtés korszerűsítési pályázat indul

Távfűtés korszerűsítési pályázat indul

A lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan – erről Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára beszélt az M1-en.

Csökkenhetnek a nyugdíjak ha ezt bevezetik

Csökkenhetnek a nyugdíjak ha ezt bevezetik


Varga: csökkenhet a nyugdíj, ha megszavazzák a férfiak 40 év utáni nyugdíjazását
Varga Mihály az Origónak adott tusnádfürdői interjúban arról beszélt, hogy ha sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők.

Megszűnik a NAV – új adórend jön!

Megszűnik a NAV – új adórend jön!

Nem cáfolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tulajdonképpeni megszüntetésével, illetve kormányhivatalokba olvasztásával járna az új adóeljárási rend.

Támogatott vagyonőr tanfolyam indul! Még lehet rá jelentkezni!

Támogatott vagyonőr tanfolyam indul! Még lehet rá jelentkezni!

Személy- és vagyonőr (Biztonságiőr) – Hazai Tender
Képzés bemutatása:
Az új követelmények szerinti személy – és vagyonőr szakképzést indítunk. A képzés 320 tanóra összesen, ebből 128 óra elmélet és 192 óra gyakorlat. 17 hétvégi vagy kilenc hét napközbeni elfoglaltsággal.

Egyetlen okmány, amivel bármit el tudsz majd intézni!

Egyetlen okmány, amivel bármit el tudsz majd intézni!

Elfogadták az e-kártya bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokat.
Az új okmányt – amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a tb-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybevételére jogosító kártyákkal, és akár diákigazolványként is funkcionálhat – felmenő rendszerben vezetik be idén.

Vadiúj felújítási pályázatok jönnek társasházaknak és családi házaknak!

Vadiúj felújítási pályázatok jönnek társasházaknak és családi házaknak!


A lakossági ingatlanok energetikai felújítását és a távfűtési rendszerek korszerűsítését célzó új pályázatok is elérhetőek lesznek hamarosan – erről Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán szerdán.

2015. július 29., szerda

FIGYELEM! Január 1-tól új FELTÉTELE van a családi adókedvezménynek!

FIGYELEM! Január 1-tól új FELTÉTELE van a családi adókedvezménynek!

A családi kedvezmény miatti változás akár több százezer családot is érinthet.
Akár több százezer családot is érinthet az a változás, hogy január elsejétől a családi adókedvezményt kizárólag olyan gyerek után lehet igénybe venni, akinek van adóazonosító jele. 

Megváltoztak a diákhitel feltételei

Megváltoztak a diákhitel feltételei

A tavalyi év végére meghaladta a 360 ezret a Diákhitel Központ eddigi ügyfeleinek a száma, a szervezet 2001-es indulás óta összesen több mint 278 milliárd forint hallgatói hitelt folyósított, ebből a tavalyi évben 16,8 milliárdot – írja a szerdai Napi gazdaság a társaság éves jelentésére hivatkozva.

Augusztustól már csak így lehet a közlekedési kedvezményt érvényesíteni

FIGYELEM! Augusztustól már csak így lehet a közlekedési kedvezményt érvényesíteni

Augusztustól az utazási kedvezmény igénybevétele a plasztiklap kiváltásához köthető. Regisztráltatni a fővárosi kerületi és a járási kormányablakoknál, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál lehet.

Szigorúbb ellenőrzések lesznek a nyelvvizsgákon

Szigorúbb ellenőrzések lesznek a nyelvvizsgákon

Gyakoribb és szigorúbb ellenőrzésekre lehet számítani a jövő hónaptól a nyelvvizsgákon, a Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központ ugyanis plusz óvintézkedések bevezetését tartja indokoltnak a vizsgázók megnövekedett létszáma miatt – írja a Magyar Nemzet.

Fecske program – KIEMELT CSALÁDSEGÍTŐ PROGRAM – óriási népszerűség

Fecske program – KIEMELT CSALÁDSEGÍTŐ PROGRAM – óriási népszerűség

1993- ban alakult meg a Kézenfogva Alapítvány, melynek a célja az értelmi és halmozottan fogyatékos gyermekek és felnőttek megsegítése, az alapítvány kiemelten foglalkozik a családsegítéssel , az évek folyamán egyre szerteágazóbb lett a tevékenységük, programjaik segítségével egyre szélesebb körben támogatják a beteg és fogyatékos embereket.

Így véd Téged a Munka Törvénykönyve

Így véd Téged a Munka Törvénykönyve

Tudtad?,hogy a munka törvénykönyve (Mt.) szerint a munkabért készpénzben ,vagy a munkavállaló által meghatározott fizetési számlára utalással kell kifizetni. A munkabér kifizetése a munkavállaló számára költséget nem okozhat!
A pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény augusztus 1-ei hatállyal módosul. A tranzakciós illeték emelésével számos, munkáltatókat és munkavállalókat érintő kérdés is felmerül.

2015. július 28., kedd

Szabadság kiadása, megváltása, kiadása a következő évben

Szabadság kiadása, megváltása, kiadása a következő évben

A szabadság kiadása
A szabadság kiadása kérdésében a munkáltató dönt. Ezt megelőzően a munkavállalót meghallgatja a szabadság kiadása kérdésében.
A szabadság kiadásának ideje, szabályai
Az alapszabadság egynegyedének kiadása a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell, hogy történjen, kivéve a munkaviszony első három hónapját. A munkavállaló a szabadság ezen részének kiadását a szabadság kezdete előtt legalább 15 nappal köteles bejelenteni.

Kismama bérlet igénylése 2015

Kismama bérlet igénylése 2015

Tájékoztató a kisgyerekes bérletigazolvány kiváltásához szükséges igazolás kiadásáról
A kedvezményes bérletre azok a budapesti lakcímmel rendelkező személyek jogosultak, akik gyermekgondozási segélyben (GYES), vagy gyermeknevelési támogatásban (GYET) részesülnek.
A bérlet kiváltásához szükséges a GYES, GYET folyósításáról szóló, hat hónapnál nem régebbi eredeti igazolás, vagy az ellátást megállapító határozat.

Végkielégítés 2015 – mikor, mennyi járhat?

Végkielégítés 2015 – mikor, mennyi járhat?

A végkielégítés számítása is szabályozottan történik, ami abban az esetben jár, amikor a munkáltató mond fel, mert a munkahely jogutód nélkül megszűnik, illetve akkor, amennyiben a jogutód munkajogilag nem tartozik a Munka Törvénykönyve alá.
Előfordulhat-e, hogy azt vissza kell fizetnie a munkáltató részére ?

2000 új, óvodai férőhely jön 64 településen

2000 új, óvodai férőhely jön 64 településen

Kétezerrel bővül az óvodai férőhelyek száma 2016 végéig mintegy 2,5 milliárd forintból – közölte a nemzetgazdasági miniszter egy szombati budapesti rendezvényen.
Varga Mihály elmondta, a következő hónapoktól 64 településen alakítanak ki újabb óvodai férőhelyeket, erről az Emberi Erőforrások Minisztériumával és a Belügyminisztériummal közösen döntöttek. Utalt arra, hogy szeptembertől kötelező lesz óvodába járatni a hároméves vagy annál idősebb gyereket, ezért új óvodai férőhelyekre lesz szükség.

ÓRIÁSI átverés terjed a facebookon – ITT AZ IGAZSÁG

ÓRIÁSI átverés terjed a facebookon – ITT AZ IGAZSÁG – Július 1-től visszaigényelhető a számlán feltüntetett megtakarítás összege

Óriási átveréssel traktálják az embereket a facebookon és sajnos rengetegen elhiszik és már előre örülnek a visszakapott pénznek így mindenképpen létre kellett jönnie ennek a posztnak, mert mindenképpen tájékoztatni kell az embereket, hogy ne reménykedjenek abban, hogy pénzt kapnak vissza!!!!
OSSZÁTOK kérlek benneteket, mert nincs annál rosszabb, amikor valaki számít a pénzre és nem fogja megkapni!!!

3 helyzet, amikor alanyi jogon jár a béremelés Neked is!

3 helyzet, amikor alanyi jogon jár a béremelés Neked is!

Egy kis béremelés bármikor jón jön, de vannak olyan helyzetek, amikor jogosan kérheted a béremelést a főnöködtől!

Ha lezársz egy nagyobb projektet, sikerre vizel egy nehezebb munkát nagyon jólesik, amikor a főnököd egy kis béremeléssel hálja meg fáradozásaidat ám sajnos manapság ez nem igazán jellemző. Vannak esetek azonban amikor nem kedv kérdése a béremelés, hanem alanyi jogon megilleti a munkavállalót!

2015. július 27., hétfő

Nagy kedvezmény jár a nyugdíjasoknak, de sietni kell érte!

Nagy kedvezmény jár a nyugdíjasoknak, de sietni kell érte!

Novák Katalin: az idősek körében is népszerű az Erzsébet-program
(MTI) – Negyven különböző szálláshelyen tudnak jelképes összegért üdülni a nyugdíjasok az Erzsébet-program keretében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap, hangsúlyozva: idén a tavalyinál másfélszer több idős kapcsolódhat be a programba.

2015. július 26., vasárnap

BAR lista névsor – Te rajta vagy? Hogyan lehet lekerülni róla? Tudd meg most!

BAR lista névsor – Te rajta vagy? Hogyan lehet lekerülni róla? Tudd meg most!

BAR lista névsor 2015 – Ön rajta van? Tudja meg most!
A BAR lista névsor 2015-ben is szedi áldozatait. Felkerülni könnyű, lekerülni annál nehezebb.
A BAR lista elnevezés jellemzően negatívan cseng az emberek fülébe, ami nem véletlen, hiszen aki abba bekerül, annak Magyarországon befellegzett hiteligénylés szempontjából.

Új szocpol – megkapom vagy nem ? ITT lehet a válasz számodra is!

Új szocpol – megkapom vagy nem ? ITT lehet a válasz számodra is!

Nem mindegy például, hogy azért igényelnék utólag a támogatást, mert már megvették az ingatlant, vagy azért, mert utóbb született gyermek! Járhat-e a CSOK annak, aki már korábbi szocpolt igénybe vett, de vissza is kellett azt fizetnie például válás miatt?
Összegyűjtöttük a leggyakoribb kérdéseket! A tét nagy, érdemes megismerni pontosan a részleteket!

Családi pótlék, GYED, GYES utalás augusztusban

Családi pótlék, GYED, GYES utalás augusztusban

Sajnos a családi pótlék és az egyéb családtámogatások utalási időpontja nagyon sok család számára igen fontos dátum, hiszen minden forint be van osztva, így egyáltalán nem mindegy, hogy mikor érkezik meg az ellátás a számlára, illetve a postás mikor hozza!
A 2015 év utalások dátumai :

FIGYELEM! Itt a legújabb módszer, amivel feltörik az e-mailedet!

FIGYELEM! Itt a legújabb módszer, amivel feltörik az e-mailedet!

Új módszerrel törik fel az e-mail fiókokat, egyre több esetben fordul elő, hogy az adathalászok a levelező rendszerek jelszó-helyreállítási funkciójának segítségével tudnak hozzáférni a felhasználók levelezéséhez – hívta fel a figyelmet a Symantec amerikai kiberbiztonsági vállalat.
A közlemény szerint a támadások nagy részét a Gmail, Hotmail és a Yahoo Mail felhasználóinál észlelték, és legtöbb esetben mobiltelefonra küldött azonosító kód felhasználásával követték el.

Ingyen nyaralás rászorulóknak

Ingyen nyaralás rászorulóknak

Nyaralj nálunk ingyen! Ezzel a címmel indult egy közösségi oldalon jótékonysági akció. Egy hölgy a saját házát ajánlotta fel e célra. Közben az akcióhoz cégek, kempingek jelentkeztek, hogy ők is támogassák a rászorulók pihenését.

2015. július 24., péntek

Felügyeleti díj: jöhet a másik adó?

Felügyeleti díj: jöhet a másik adó?

Új adó jön ? Felügyeleti díj!
Egyelőre nyitott kérdés, hogyan pótolja a kormány az élelmiszerlánc-felügyeleti díj beszedésének az Európai Bizottság általi felfüggesztéséből keletkező bevételkiesést. Az EB azért felfüggesztette fel az adó beszedését, mert vizsgálja annak diszkriminatív hatását. A díjat sávosan állapította meg a kormányzat, így a legnagyobb részt hét nemzetközi kereskedelmi lánc fizeti meg – ez az, amit vizsgál a bizottság.

2015. július 23., csütörtök

Nem vehetik el a rokkant nyugdíjat ha megalapítottak hogy az egészségromlása visszafordíthatatlan !

Nem vehetik el a rokkant nyugdíjat ha megalapítottak hogy az egészségromlása visszafordíthatatlan ! Oszd meg te is!
Átalakítják a rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát!

Nem kell többé bizottság elé állniuk, azoknak,
akikről előzőleg egy bizottság már kimondta, hogy az egészségromlása végleges, sőt, akkor sem, ha a leletei vagy más iratok alapján egyértelműen el lehet dönteni, hogy alkalmas-e vagy sem valamilyen munkavégzésre.

Autósok FIGYELEM! Itt a használatarányos casco!

Autósok FIGYELEM! Itt a használatarányos casco!

A hazai és az európai piacon is egyedülálló casco biztosítási konstrukciót dolgozott ki az Aegon Magyarország: a smartCASCO lényege, hogy az ügyfél egy okostelefonos alkalmazás segítségével az igénybe vett szolgáltatásokkal arányosan fizet díjat. A percalapú fizetést lehetővé tevő konstrukció megváltoztathatja a jármű-biztosításokkal kapcsolatos szokásokat is.

Megszüntetik a létminimumot! Miért?

Megszüntetik a létminimumot! Miért?

Megszünteti a létminimum-számítási rendszert a KSH, az indok: nem alkalmas a szegénység mérésére.
Tavaly havi 253 ezer forint volt egy tipikus, két felnőttből és két gyermekből álló háztartás és nem egészen 80 ezer forint egy egytagú nyugdíjas háztartás létminimumértéke – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Létminimum 2014 kiadványából.

Rossz hír érkezett – sokan bukják a támogatásokat

Rossz hír érkezett – sokan bukják a támogatásokat

Bár hivatalosan idén március elsejétől megszűnt a legszegényebbeknek segítséget nyújtó lakásfenntartási támogatás, az a több mint 180 ezer háztartás, amely még tavaly igényelte a támogatást, egyelőre jogosult az ellátásra – derül ki a Magyar Nemzet által megismert adatokból.

4 akár milliókat jelentő támogatás munkanélkülieknek, álláskeresőknek!

4 akár milliókat jelentő támogatás munkanélkülieknek, álláskeresőknek!

Az állam azon túl, hogy meghatározott keretek között rendszeres juttatásban részesíti a álláskeresőket, egyéb eszközökkel igyekszik ösztönözni a polgárokat a munkába állásra. Támogatások elérhetők a munkanélkülieknek, továbbá az állam azzal is próbálja segíteni, minél több ember munkához jutását, hogy támogatást ad a munkaadóknak is. Most az álláskeresőknek járó támogatásokat mutatjuk be!

Támogatás lakásra, lakhatásra egyedülálló édesanyáknak, akár már 1 gyerek után is!

Támogatás lakásra, lakhatásra egyedülálló édesanyáknak, akár már 1 gyerek után is!

Lakástámogatás egyedülálló anyáknak 2015: Egy gyermek után járó támogatás egyedülállóknak lakásra, lakhatásra
A manapság még két ember keresetével is nagyon nehéz saját lakást vásárolni, ám, ha egyedülálló vagy akkor ez még nagyobb falat.
Létezik egy megoldás a problémára, mert néhány éve az egyedülálló szülőkre is kiterjesztették az állami kezességvállalás lehetőségét hitelfelvétel és lakásvásárlás esetén.

Nemsokára jön a megelőlegező szocpol

Nemsokára jön a megelőlegező szocpol

Nem csak a magzat, de az előre vállalt, még meg nem született gyermekek esetén is igénybe vehető az otthonteremtési támogatás az új szocpol 2015 Július 1-től!
A szocpol a tervezett gyerekek után is igényelhető, de aki így igényli a támogatást, szigorú feltételekkel találkozhat. Utánanéztünk, hogy mik ezek.

Pénzügyi ügyintéző és számviteli ügyintéző ingyenes OKJ tanfolyamok indulnak

Pénzügyi ügyintéző és számviteli ügyintéző ingyenes OKJ tanfolyamok indulnak

Pénzügyi ügyintéző – Minerva Bridge Kft.

Képzés bemutatása:


A jelentkezés feltételei:

2015. július 22., szerda

ÍGY tilthatod le az adataidat a kéretlen telefonálóktól, levelektől, telemarketingesektől

ÍGY tilthatod le az adataidat a kéretlen telefonálóktól, levelektől, telemarketingesektől

A magyar állampolgárok személyi adatait és lakcímét a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium irányítása alatt működő Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala tartja nyilván. A jogszabályok értelmében a nyilvántartásból harmadik fél megvásárolhatja azoknak az állampolgároknak az adatait, akik ezt előzőleg nem tiltották le.

Munkarend változások 2016-ban – ezeken a szombatokon biztosan dolgoznunk kell

Munkarend változások 2016-ban – ezeken a szombatokon biztosan dolgoznunk kell

Munkarend változások 2016-ban
2015. június 29-én jelent meg a Nemzetgazdasági Miniszter HIVATALOS rendelete a jövő évi munkarendről!
A rendelet alapján 2 szombat lesz munkanap az ünnepnapok körüli munkanap áthelyezés miatt. Cserébe 2 darab 4 napos hétvégének örülhetünk!

Csak ezeknek a családoknak segít a családi csődvédelem!

Csak ezeknek a családoknak segít a családi csődvédelem!

A családi csődvédelem tervezési szakaszában folyamatosan változtak az igénybevételi kritériumok. Tekintsük át ezeket röviden.
Fontos tudnivaló, hogy a családi csődvédelem rendszerébe csak önkéntes alapon lehet belépni. Ha valaki nem intézi magának valamelyik kormányablaknál a csődvédelmet, akkor az állam nem rendel ki mellé hivatalból csődbiztost.

Életmentő Kártya – csak pár száz forint és megmentheti az életedet! MEGÉRI, hidd el!

Életmentő Kártya – csak pár száz forint és megmentheti az életedet! MEGÉRI, hidd el!

Az Életmentő kártya ® alapötlete az I.C.E. (In Case of Emergency) kód, amelyről 2013. februárjában a TV2 Tények című műsora is beszámolt. 2005-ben egy brit mentős ötletével indult el a rendszer. Mára a világ számos országában nem csak a telefonokban alkalmazzák a kódot, hanem egy kártyát tartanak maguknál az emberek, amelyen fontos egészségügyi információk, és ez értesítendő személyek elérhetőségei is szerepelnek. Így a kártya kettős szerepet tölt be: egyrészt tartalmazza az esetleges betegségeket, allergiát, gyógyszer érzékenységet, másrészt a baleset, vagy rosszullét esetén értesítendő személyek nevét, és telefonszámát.

Beiskolázási segély – támogatás iskolakezdéshez

Beiskolázási segély – támogatás iskolakezdéshez

Számos támogatás létezik az iskolakezdés anyagi nehézségeinek megkönnyítéséhez, némelyek nagyon jól ismeretek, mások kevésbé. A beiskolázási segély az egyik legkevésbé ismert támogatás. Egy támogatási forma, melyet a helyi önkormányzattól tudsz igényelni amennyiben elérhető az adott önkormányzatnál!

Félszocpol 2015 – HIVATALOS tájékoztató, ami minden kérdést tisztáz!

Félszocpol 2015 – HIVATALOS tájékoztató, ami minden kérdést tisztáz!

A félszocpol VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS!
Családok otthonteremtési kedvezménye

A vissza nem térítendő támogatás igényelhető – a lakás nettó alapterülete alapján számított –
legfeljebb 350.000 Ft/négyzetméter vételárú, legalább komfortos, használt lakás vásárlásához és lakáscseréjéhez, ha a vételár nem haladja meg:

Itt a 2015-2016-os tanév időbeosztása – éljen, jó hosszú lesz az őszi és a téli szünet is!

Itt a 2015-2016-os tanév időbeosztása – éljen, jó hosszú lesz az őszi és a téli szünet is!

2015/2016 Tanév Menetrendje – Hosszú Téli És Őszi Szünet Jön A Diákoknak … Osszátok Meg!
Az őszi szünetben 11, a téliben 16 napot pihenhetnek a diákok. Megjelent az EMMI rendelete a következő tanév rendjéről.
Megjelent az EMMI rendelete a következő tanév rendjéről. 2015-2016 tanév menetrend – szünetek

Így tilthatják le a fizetésed, a munkadíjad, a nyugdíjad – tudd meg milyen jövedelmedhez NEM nyúlhat hozzá

Így tilthatják le a fizetésed, a munkadíjad, a nyugdíjad – tudd meg milyen jövedelmedhez NEM nyúlhat hozzá

Végrehajtói letiltás munkabérből, nyugdíjból
A letiltásban a végrehajtó írásban felhívja az adós munkáltatóját, hogy adós munkabéréből
(társadalombiztosítási nyugellátásából) a letiltásban feltüntetett összeget vonja le, és utalja át a végrehajtói letéti számlára.

Csak ezek a gyerekek ehetnek ingyen szeptembertől – Az Ön gyermeke rajta van a listán?ITT A LISTA

Csak ezek a gyerekek ehetnek ingyen szeptembertől – Az Ön gyermeke rajta van a listán? ITT A LISTA

A szeptembertől bevezetett ingyenes gyermekétkeztetés már hónapok óta téma, de még sokan nem tudják egészen pontosa, hogy kinek is fog járni? Kinek a gyermeke étkezhet ingyen? Korábban azt mondták, hogy csak a leggazdagabb szülőknek kell majd fizetni, de most úgy néz ki, hogy ez mégsem így lesz!

8550 forintos plusz ellátást kap rengeteg nyugdíjas

8550 forintos plusz ellátást kap rengeteg nyugdíjas

Régóta várnak anyagi támogatásra a II. világháborús hadiárvák, hadiözvegyek: most – a tervek szerint – havi 8 ezer forintot kaphatnak. A lépés az 1938 és 1945 között elesett katonák hozzátartozóit érinti, egyfajta nyugdíj-kiegészítésként is értelmezhető, mintegy 18 ezer ember számára.

2015. július 21., kedd

Rengeteg adóváltozás jön 2016-ban – 4 millió embert érint!

Rengeteg adóváltozás jön 2016-ban – 4 millió embert érint!

Június végén döntöttek a jövő évi költségvetésről és a jövő évi változások, amelyek sok meglepetést tartogatnak. 4 millió embert érintenek a változások, így mindenképpen érdemes vetni egy pillantást erre az összefoglalóra!
Többek között 15%-ra csökken a személyi jövedelemadó kulcsa, nő a családi adókedvezmény mértéke, változik a bankadó és sok más módosítás is következik.

Családi csődvédelem – mikor és hogyan engedik el a tartozásunkat

Családi csődvédelem – mikor és hogyan engedik el a tartozásunkat

A tartozás elengedése
Ha közvélemény-kutatást tartanának, hogy a családi csődvédelemnek mi a lényege, aligha érné el a 10 százalékot azok aránya, akik úgy felelnének: “Az, hogy engedjék el a tartozásom egy részét.” Pedig a családi csődvédelem egyik legfontosabb eleme (vagy talán a legfontosabb következménye?) a tartozás egy részének elengedése.

Megint emelkedik a TB – 2016-től még többet kell fizetnünk!

Megint emelkedik a TB – 2016-től még többet kell fizetnünk!

Változik a TB 2016. január 1-től!
Járulékfizetési kötelezettséget érintő változás.
TB – 2016. január 1-jétől az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7.050 forint.Idén is volt egy emelés, 6930 forintra emelték a TB hozzájárulást, amely jövőre ismét emelkedik, jövőre már havi 7050 forintot kell fizetnünk!

Ötezer forinttal marad több a kétgyerekeseknél

Ötezer forinttal marad több a kétgyerekeseknél

Folyamatosan emelik a két gyermeket nevelők családi adókedvezményét 2019-ig, első lépésként január 1-jétől havonta ötezer forinttal több maradhat náluk – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Vigyázz! Így bukhatod el a családi pótlékot!

Vigyázz! Így bukhatod el a családi pótlékot!

Idén szeptemberétől kötelező lesz hároméves korban óvodába adni a gyereket, 2016 januárjától pedig családi pótlék megvonásával büntetik, ha a gyermek 20 napnál többet hiányzik igazolatlanul az óvodából.
Kötelező óvodáztatáshoz köti a kormány a családi pótlékot 2016. január 1-től- közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a kormany.hu-val.

Így kaphatsz családi pótlékot, akkor is ha nem lennél rá jogosult!

Így kaphatsz családi pótlékot, akkor is ha nem lennél rá jogosult!

A kormány a családtámogatást szinte mindegyikét átalakította, átvariálta, megfoltozta. Nem volt ez másképpen a családi pótlékkal sem, ahhoz is hozzányúltak, először kötelező iskolába járáshoz, majd kötelező óvodába járáshoz kötötték a családi pótlék utalását. Aki ennek a követelményen nem tesz eleget, az nem lesz jogosult családi pótlékra, a család számára családi pótlék utalását felfüggesztik!

A kétgyermekes családok éves jövedelme jövőre akár 60 ezer forinttal is nőhet

A kétgyermekes családok éves jövedelme jövőre akár 60 ezer forinttal is nőhet

Egy kétgyermekes család éves jövedelme jövőre akár 60 ezer forinttal is nőhet a kormány intézkedéseinek következtében – közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel.
A nagyobbik kormánypárt ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár bejelentette: négy év alatt folyamatosan emelik a két gyermeket nevelők családi adókedvezményét, 2019-ben a mostani dupláját, havonta gyerekenként 20 ezer forintnyi adókedvezményt érvényesíthetnek majd a kétgyermekes családok.

Megduplázzák a gyermek után járó pótszabadságot!

Megduplázzák a gyermek után járó pótszabadságot!

Novák Katalin a VII. kerületi HellóAnyu! családbarát közösségi kávézóban azt mondta, a munka és a családi élet összeegyeztetése legalább akkora kihívás a dolgozó apák, mint az anyák számára, ezért szeretnék elismerni, támogatni és megerősíteni őket a minél aktívabb apai szerepükben.

Fiatalok, valamint többgyermekesek kamattámogatott kölcsöne

Fiatalok, valamint többgyermekesek kamattámogatott kölcsöne

A kedvezményes kölcsönre vonatkozó részletes szabályokat a fiatalok, valamint a többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatásáról szóló 134/2009. (VI.23.) Korm. rendelet tartalmazza. http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900134.KOR&celpara=#xcelparam
A kamattámogatott kölcsönt lakásépítésekre lehet igényelni.

Nagyon aktuális! 50 ezer forintos bírság járhat érte!

Nagyon aktuális! 50 ezer forintos bírság járhat érte!

ORFK-szóvivő: akár 50 ezer forintos bírság járhat a tiltott helyen való fürdőzésért
A tiltott helyen való fürdőzés szabálysértésnek minősül, amelyért 5 ezertől 50 ezer forintig terjedő bírságot szabhatnak ki a hatóságok – mondta az M1 aktuális csatorna vasárnap déli híradójában az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

2015. július 20., hétfő

Lakáskölcsön törlesztéséhez nyújtott támogatás 2015

Lakáskölcsön törlesztéséhez nyújtott támogatás 2015

A lakáskölcsön törlesztéséhez nyújtott munkáltatói támogatás
A támogatás a méltányolható lakásigényhez kapcsolódó lakáshitelek törlesztését, végtörlesztését, a hitelhez kapcsolódó más kötelezettségek (például kamat, végrehajtási díj, jelzálog törlésének díja, előtörlesztési díj stb.) megfizetését segítheti adómentesen. A szabályozás értelmében a használt lakást vásárló és az új lakást építő (vásárló), meglévő lakását bővítő, korszerűsítő munkavállaló egyaránt támogatható.

Szuper hír érkezett a Tesco dolgozóknak

Szuper hír érkezett a Tesco dolgozóknak

Jó hírt kaptak a Tesco-dolgozók.
Lezárultak a béremeléssel kapcsolatos egyeztetések a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) és a Tesco között. A szakszervezet közleménye szerint nőnek a dolgozók béren kívüli juttatásai és minden dolgozó megkapja a szakmai bérminimumot.

Könnyen lehet, hogy mindenki adóbevallását a NAV fogja megcsinálni

Könnyen lehet, hogy mindenki adóbevallását a NAV fogja megcsinálni


Az Origo információi szerint két év múlva megszűnhet az adóbevallás jelenlegi formája a magánszemélyek és a cégek számára.

Két év múlva már a NAV készítheti el a személyi jövedelemadó bevallásunk, írja az Origo. Az NGM tervezete szerint, amelynek létét a minisztérium megerősítette a lapnak, 2017-től megfordulna a bevallás folyamata.

Piacképes okj tanfolyam ingyen – Számviteli ügyintéző

Piacképes okj tanfolyam ingyen – Számviteli ügyintéző

Képzés bemutatása:

A jelentkezés feltételei:
- Középfokú iskolai képzettség
- szakmai orvosi alkalmasság nem szükséges

Friss – többször fog járni akadálymentesítési támogatás a mozgássérülteknek

Friss – többször fog járni akadálymentesítési támogatás a mozgássérülteknek

Nagyon friss az örömteli hír, mely szerint többször is igényelhetnek majd akadálymentesítési támogatást a mozgássérültek. Az új szabályozás, már akár a jövő évben, azaz 2016-tól érvénybe léphet!
Varaga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter kezdeményezi az ide vonatkozó jogszabályok mielőbbi módosítását, így sokkal több állami támogatáshoz juthatnak a mozgássérültek.

Tudd meg mikor lesz kötelező lecserélni a személyidet!

Tudd meg mikor lesz kötelező lecserélni a személyidet!

Hónapok óta szólnak hírek a hamarosan bevezetni kívánt e kártyáról, vagyis csodakártyáról, az j személyiről, amely egyetlen kártyában fogja tartalmazni a személyi igazolványunkat, a lakcímkártyánkat, a TB kártyánkat és az adókártyánkat is. Az ára 5 ezer forint lesz az emberek nagy részének, de persze lesznek olyanok is akik olcsóbban juthatnak hozzá, sőt olyanok is lesznek, akik ingyen megkapják!

Beteg gyermek után járó támogatások, ellátások

Beteg gyermek után járó támogatások, ellátások

Nagyon fontosnak tartom, hogy tisztában legyenek a szülők az őket megillető támogatásokkal, mert sajnos tapasztalatom szerint úgy van vele némely illetékes szerv,mintha NASA titkot őrizne. Rengeteg plusz kiadással jár egy eltérő nevelési igényű gyermek felnevelése és nagyon sokat számítanak egy-egy családnak a különböző támogatások,amik járnak és mégis sok helyen letagadják vagy könyörögni kell azért ami JÁR. Remélem segíthetek.

Újabb döntést hozott az Alkotmánybíróság devizahitel-ügyben

Újabb döntést hozott az Alkotmánybíróság devizahitel-ügyben

Az Alkotmánybíróság tanácsa elutasította az egyes fogyasztói kölcsönszerződésekről szóló devizahiteles törvénnyel kapcsolatban beadott indítványt, az indítványt tevők azt szerették volna elérni, hogy az úgynevezett “eredeti induló kamat” fogalmának meghatározása utólagos jogalkotói szerződésmódosításnak minősüljön, illetve a végtörlesztőkével azonos árfolyamon forintosítsák a tartozásukat.

2015. július 19., vasárnap

A szegényebbek kapnak kevesebb támogatást tavasztól!

A szegényebbek kapnak kevesebb támogatást tavasztól!

A központi lakásfenntartási támogatás megszűnését nem tudják pótolni az önkormányzatok – derül ki abból a tanulmányból, amelyben 31 önkormányzat szociális rendeletét nézték át. A vizsgált települések mintegy 20 százalékában, köztük több olyanban is, ahol korábban sokan kaptak lakásfenntartásra pénzt, egyáltalán nincs márciustól lakhatási támogatás.

Ezért nem emelik a családi pótlékot!

Ezért nem emelik a családi pótlékot!

Családi pótlék 2016 – Jövőre kevesebb pénz jut a családi pótlékra!
Hétmilliárd forinttal kevesebb pénz jut  jövőre 2016-ban a családi pótlékra!
Sokkal több pénzt költ a kormány jövőre gyedre, gyesre és gyermekétkeztetésre, további adókedvezményt kapnak a kétgyermekes családok. Hétmilliárd forinttal kevesebb jut azonban családi pótlékra, félmilliárd forinttal csökken a nagycsaládosoknak járó gyermeknevelési keret, és tovább apad a szociális és gyermekvédelmi intézményrendszer büdzséje is.